Tündérek voltak, vannak és lesznek is!
Bár egyre kisebb élhető teret hagyunk nekik és magunknak, talán túlélik az ostoba betonáradatot. Mert abba már mi is kezdünk belepusztulni, így ha magunkat megmentjük, velünk együtt ők is megmaradhatnak.
Tündér-mesék apró lényei csodákat tesznek a gyermekek álmaiban, a felnőttek is tapsolnak, ha ezzel megmenthetnek egy ilyen kis lényt, mégis tagadjuk létezésüket, belekapaszkodva a hétköznapok realitás-mániájába.
De tényleg tagadnunk kell a régmúlt idők lényeit ahhoz, hogy megmaradhassunk a mai racionalitásban? Vajon tényleg ki kell radíroznunk őket ahhoz, hogy túlélésünket könnyebbé tegyük?
Ne tagadjuk ki őket mi se ebből a rohanó, szabályokkal, élettelen dolgokkal teli világunkból! Engedjük meg magunknak egy csodákkal teli, fényességes,a természet gyönyörűséges dolgaival teli világ elfogadását! Merüljünk meg a tündérek lakta tavakban, kóboroljunk az aprónép elbűvölő illatú erdeiben, és örüljünk, ha egy kedves, csengő hang a fülünkbe súgja:- Üdvöz légy közöttünk, kedves vendég! Ne ijedjünk meg, ha nem látjuk a hang tulajdonosát; nagy kegy vagy szerencse, ha bárki számára megmutatják magukat!
Nekem a kezeimbe simultak bele, arra indítva, hogy megformáljam őket. Eleinte csak arcok, melyek a gyökerek közül kibukkantak, aztán kezek, gyökér-alkotta ruhák, levelek-szőtte köpönyegek, és még nincs vége...
Remélem, lesznek rajtam kívül is néhányan, akik örülnek ezeknek az alkotásoknak! Nekem nagy örömet okoznak, miközben készítem őket. Mintha vendégül láthatnám őket, hogy aztán itt hagyják nálam létezésük ajándékát.
Mese vagy sem....örömet hoznak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése