2018. február 21., szerda

Itt van 2018, és mint annyi minden, a trendi színek is változnak.
Nézzünk szét egy kicsit, hogy is van ez?

Az év színét annyi cég határozza meg, hogy tulajdonképpen nem lehet tudni, hogy melyik az igazi. Vagyis mind igazi, de melyik lesz a legelfogadottabb.

Az egyik nagy és nagy hírű cég a Panton, akik főleg a nyomdaiparban jelentősek, de mivel mindenki, aki meg szeretne határozni egy színt, az ő színmeghatározó palettájukat használja, ezért minden féle más iparágra is nagy hatással vannak.
Nos, ők erre az évre az ultra-violát hozták ki az év színének. Íme:
Van hozzá magyarázat, nagyjából az univerzum, az intuíció és szellemi emelkedés szimbólumává teszik ezt a színt: joggal.

A lila, különösen ez a kék alapú ultra-viola a világűrbe repít minket, úgy fizikai, mint lelki szinten. A magas szellemi tudás kötődik ehhez a színhez, de ettől lesz távolságtartó, nagyon elvont és eléggé hideg is. Az ametiszt, ami a féldrágakövek közül leginkább tudja ezt a színt mutatni, a magas spirituális tudás köve, összekötő a szellemvilággal, az univerzum bölcsességével.

A divat cégek már meg is jelentek pár lila darabbal.


Izgalmas, ugye? 

Én nagyon kedvelem ezt a színt, de a lakásomat nem igazán szeretném ebbe borítani.

Milyen szerencse, hogy nem csak Pantonék vannak a színpiacon! Van még rajtuk kívül pár, leginkább festékeket gyártó cég, akik szintén eléggé meghatározók tudnak lenni, főleg a lakberendezés terén.

A következő cikkben ezeket szeretném bemutatni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése